Kurta Kommendálás

Corrado  Calabro  barátom, a kortárs olasz líra  élő klasszikusa tette fel a kérdést, nem is olyan régen:  „ A videokrácia korát éljük. Hulladék, szemét szóban és írásban. Egy ilyen viszonyrendszerben lehet még hely, lehet még érdeklődés a költészet iránt?”

        Bizony,  jogos a kérdés, mert az emberek elfordultak a költészettől.  És nem csupán azért, mert a mind kíméletlenebb küzdelem a létért nem hagy rá időt. Hanem azért is, mert a költők nem az ő gondjaikkal-bajaikkal foglalkoznak. Nem az ő indulataik rezonanciáit formálják költeménnyé. Még csak nem is a saját fájdalmukat és örömüket dalolják el, hanem valamiféle tárgyiasult szövegeket gyártanak, amelyek az értelemtől és az emberi érzelmektől olyan távol esnek, mint a melódiától az írógépkattogás.

         Csakis azok a költők tudják visszaszerezni a költészet becsületét és hitelét, akik verseikkel nem csupán a szakma és a sznobok tetszését akarják kivívni, hanem fáradhatatlanul igyekeznek ébren tartani nemzetük igazságérzetét. És karbantartani embertársaik sokszorosan fenyegetett érzésvilágát. Akik gondosan ügyelnek arra, hogy amit írnak, dekódolható legyen a szakmán túl is.

        Bornemisza Attila ilyen költő. Méltó az édesanyjához, Ihász-Kovács Évához. Tűzmadár című kötetét így ajánlotta nekem: „A mesteremnek-választott, csodálatos költőnek.”  Nos, érettségét, kiforrottságát tekintve már ő is bízvást lehetne mestere sokaknak.

        Sokrétű  tevékenységének mindig is elismeréssel adóztam. Ám ő elsősorban költő nekem.  Ezért szinte személyes öröm számomra, hogy egyre jobb kötetekkel rukkol elő.

2014. január 12.                                                                     

Baranyi Ferenc

Kossuth-díjas költő, műfordító